2012. szeptember 3., hétfő

A kor és a szex

A szexualitás minden életkorban mást jelent mind lelkileg, mind testileg. Egy azonban biztos: a kamaszkort követően nincs olyan életszakasz, amelyben a párkapcsolat e legintimebb területe ne volna alapvetően meghatározó. A testi szerelem elmélyíti a kedves iránt táplált érzelmeket, meghatározza az ember kedélyét, önértékelését, azaz az élet minden területére hat. Minden érintés az összetartozást erősíti. 20 év alatt A tinédzsereknek a szexualitás elsősorban az újdonságot jelenti. Ebben a korban ugyan legtöbben már kipróbálják a „felnőttes” dolgokat, a cigarettát, az alkoholt, mégis a testi szerelem az, ami afféle belépőt jelent a nagykorúak közé. Tapasztalat ugyanakkor, hogy az fiataloknak csak a 30 százaléka élvezi az első együttlétet – több mint kétharmaduknak testi vagy érzelmi okok miatt nem úgy sikerül az első éjjel, ahogyan azt megálmodták. A szakember szerint azok reménykedhetnek szép élményekben az első – illetve minden további együttlét – során, akik felkészülnek rá. Fontos megjegyezni, hogy míg a mai 50-es éveiben járó korosztály 18–19 éves korában kezdett szexuális életet élni, addig ez mára a 14–15. életévre csúszott vissza. Ezek a fiatalok azonban korántsem érettebbek, mint az előttük járó generáció volt, így a szülőknek tanácsos nyíltan, őszintén beszélni a témáról – komoly lelki sérüléseket előzhetnek meg vele. Tizenéves kortól a 30-as évek végéig Ez az életkor a párra találás ideje. A szexualitás a fiatal felnőttek között egyértelműen a gyermekvállalás felé vezető út. A kiegyensúlyozott párkapcsolatnak alapvető feltétele, hogy a felek szexuális téren is megértsék egymást. Nem véletlen – mondta a pszichoanalitikus –, hogy a szerelemgyerekekről úgy tartják: okosabbak, szebbek, életrevalóbbak. Tény ugyanakkor, hogy a gyermek gondot is okoz a párok szerelmi életében: sokkal kevesebb idejük jut egymásra, elmaradnak a spontán szeretkezések, érintések stb. Ez hosszabb-rövidebb idő elteltével feszültséghez vezethet, hiszen minden érintés az összetartozást erősíti, ami így lazulhat. Sok-sok türelem, empátiás készség kell ahhoz, hogy a kapcsolat átvészelje ezt az erőpróbát. 40-től az 50-es évek végéig Az ötödik X betöltése előtt sokaknál lép fel az úgynevezett életközepi krízis. Ebben a korban az emberek többsége túl van élete legkomolyabb döntésein: fölépítette pályáját, párt talált, családot alapított. Nem azon gondolkodik tehát, hogy mihez kezdjen, sokkal inkább azon, hogy mit mulasztott el, mi volt az élete célja. Ez is oka annak, hogy sokan bonyolódnak ilyenkor futó, egyéjszakás kalandokba – a köznyelv egyébként ezt nevezi a kapuzárási pánik időszakának. Szakértőnk szerint a jelenség valóban létezik és egyaránt jellemző nőkre és férfiakra. Szexuális téren e korosztály igen aktív, sőt, érdeklődése fokozódik is, ráadásul tapasztalatai okán pontosan tudja, mi szerez örömet a másiknak, és mi önmagának. A futó kalandok azonban lelkileg-érzelmileg balul is elsülhetnek. 60 év felett Amennyivel korábban kezdik a fiatalok a szerelmeskedést, annyival később hagynak fel vele nagyszüleik. A tapasztalatok szerint napjainkban nem kevés hölgy 70 éves kora körül is aktív szexuálisan, míg a férfiak akár a nyolcadik X táján is képesek örömet szerezni párjuknak. Ebben azonban nincs semmi különleges, egy egészséges felnőtt embernél ez természetes. Tény ugyanakkor, az, hogy az emberek hány éves korukig élnek, éltek szexuális életet, az koronként, társadalmanként változott és változik. Ma szerencsére semmiféle tabu nincs arra, hogy akár szép korú emberek is élvezzék a testi szerelmet – és ez így egészséges. (Forrás: Bors)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése